Dióhéjban egy bérszámfejtő a munkabérekkel, foglalkoztatottakat érintő kifizetésekkel kapcsolatos információk összegyűjtésével, ellenőrzésével és feldolgozásával, valamint a munkavállalóknak járó bérek és egyéb juttatások kiszámításával foglalkozik. Azonban a folyamat ennél jóval bonyolultabb, ezért is fontos odafigyelni a szakember választásnál, a bérszámfejtés Győr városában is fontos terület.
Miért kiváló a bérszámfejtés Győr városában?
A bérszámfejtést könyvelő végzi. Ilyen személy keresésekor fontos számunkra, hogy az adott könyvelő, milyen végzettséggel rendelkezik, és miben lehet a segítségünkre, hiszen előnyös, ha az adott könyvelő már a kezdeti lépésektől mellettünk áll és segít a cégalapításban. A későbbiekben is szükségünk lesz a szakértelmére, fontos, hogy több területen (könyvelés, bérszámfejtés, adóbevallás) is megfelelő tudással rendelkezzen, referenciát is tudjon felmutatni.
Szintén fontos szempont, hogy aki a bérszámfejtés Győr városában olyan személytől érkezzen, aki megbízható, rugalmas, precíz, pontos és az alapos. Lényeges az is, hogy felkészült és naprakész legyen, emellett igényes legyen a munkájára és pontosan tartsa be a határidőket. Emellett jó, ha tud és akar is alkalmazkodni az ügyfélhez, hajlandó többször személyes találkozókra.
A bérszámfejtés Győr városában egy olyan fontos szolgáltatás, amin igazán nem szabad spórolni. Az adott vállalkozónak is az az érdeke, hogy a cége ügyeit egy olyan emberre bízza, akiben maximálisan megbízik, fontos, hogy minden pénzügyi adatot rá tudjon bízni. Amennyiben magas szintű szakmai tudásával végzi el a könyvelői feladatokat, akkor valóban nem rajta kell spórolni, hiszen hosszútávon nagyon is kifizetődő egy profi könyvelő.
Hogy épül fel a bérszámfejtés?
Az eljárás menete sokszor eltérő: igazodik a munkarendhez, a megrendelő igényeihez és a bevallási határidőkhöz. Mégis a lényeges momentumok egy jól meghatározható metódus szerint épülnek fel.
A szerződésben meghatározott időpontban megtörténik a munkavállalói adatok elküldése. Legcélszerűbben elektronikus formában érdemes küldeni ezeket, hogy az adatok azonnal rendelkezésre álljanak, így a tényleges bérszámfejtés munka rögtön meg is kezdődhet.
A munkavállalói adatok fogadását követően megkezdődik az adatfeldolgozás, mely a jogszabályokban előírtaknak, illetve a szerződésben meghatározottaknak megfelelően történik. A munka során előállításra kerülnek a dolgozók bérjegyzékei, bérösszesítői.
Amennyiben TB ügyintézésre, baleseti táppénzzel kapcsolatos teendők ellátására, tanácsadásra vagy egyéb, szerződésben meghatározott feladat ellátásra is szükség van, annak végrehajtása is itt történik. A fennakadások elkerülése végett a munkáltató az eredeti orvosi igazolás bemutatásáig a szkennelt, fotózott példányt is el szokta fogadni.
Bizonyos esetekben, ha igény van erre, az elkészült iratok elektronikus formában jóváhagyásra visszakerülnek a megrendelőhöz. Ha mindent rendben, megkezdődhet a fizetésekhez szükséges listák elkészítése és átadása. Amennyiben a szerződés kitér rá, itt megtörténik a kötelező adatszolgáltatás az egyes hivatalos szervek felé.
Ha a bérszámfejtés Győr városában szükségessé válik, teljes biztonsággal forduljunk a Helvetia Consulting Kft-hez, ők ügyfeleik részére valóban a személyre szabott és az egyéni igényekhez leginkább illeszkedő szolgáltatást nyújtják.
Comments